Magyar Magyar English Roman

Írország


 


Milyen halakat foghatunk Írországban?
Írország, bár csak 500 km hosszú, és 300 km széles kiterjedésű, számtalan csábító horgászlehetőséget nyújt a világ minden pontjáról ideérkező horgászoknak. A „zöld sziget” méltán kapta ezt a nevet, hiszen a Golf áramlat által meghatározó klíma, folyamatosan nedves levegőt biztosít ennek a vidéknek, így Európában kevés helyen burjánzik ilyen dús vegetáció, mint Írországban.  A zöldellő dombok között a skandináv vidékekhez hasonló mennyiségben fordulnak elő tavak, folyók. Mind ez édesvízi, mind a tengeri horgászat népszerű az országban, mi elsősorban az édesvízi horgászattal foglalkozunk ajánlatainkban.  A hely különlegessége, hogy egész évben eredményesen horgászható vizekre juthatunk el, hiszen télen sem fagynak be a tavak a maximum 10 fokig lecsökkenő hőmérséklet miatt. Nyáron döbbenetes méretű, és mennyiségű dévér, valamint kapitális compók adják a felejthetetlen horgászélményt, míg télen az éhes csukák várják a horgászokat. A dévérek mérete, és mennyisége is különleges, hiszen nem ritkák az 5-6 kg-os halak, és a napi 200 kg (!) fogás. A dévérek átlagsúlya(!) 2 kg, míg a compókból szintén foghatjuk, a 2 kilósakat, de van közöttük bizony 3-4 kilós is. A feeder technika a legeredményesebb, télen csukára pedig a trolling, és a pergetés hozza meg a halat.

Ezek nem pontyok, hanem dévérek!!

 




A Lough Oghter vízrendszerről
A Lough Oughter vízrendszer Cavan megyében található Írország északi-középső részén. A vízterület hatalmas, az ország ezen részén, egy 30X30 km-es területen 365 tó várja a horgászokat. Van olyan tó, ahol 5 éve nem horgászott senki! Szó szerint több a tó mint a horgász. A tavak mélysége átlagosan 4-5 méter, de a 8-10 méteres mélységek sem ritkák. Part kétféle van, általában köves de fűvel borított (nem egyszerű leszúrni semmit), a másik véglet, amikor lápos vizenyős. Mindkettőből akad bőven de több a köves terület. A csukák ugyanúgy előfordulnak a kisebb tavakon, mint a nagyobb tórendszereken. A tartózkodási helyük váltakozó, időjárásnak, évszaknak megfelelően. Az eredményességet, partnerük Bodnár Zoltán garantálja, aki több éve kint él Írországban, és úgy ismeri ezeket a vizeket mint a tenyerét. Ismeri a helyi módszereket is, magyar nyelven tud a helyszínen segítséget nyújtani vendégeinknek. A nagy testű dévérek, és compók horgászatában is nagy tapasztalattal rendelkezik. Ezen a területen nem ritkák a 4-5-6 kilós dévérek, és 3-4 kilós compók sem, de az átlag súly is sokatmondó 2 kg ezeknél a halfajoknál.

 

Hogyan juthatunk el Írországba?
Elsősorban repülővel. Gyors is, olcsó is. A Malév, illetve az ír nemzeti légitársaság (Air Lingus) járatai napi rendszerességgel közlekednek Budapest, és Dublin között. Repülőjegyhez már hozzájuthatunk akár 25.000 Ft/fő áran is, illetékekkel együtt. Ha más légitársaságot keresünk, a fapadosok között találhatunk hasonló áron jegyeket.
Írországban európai mércével nézve is olcsón juthatunk bérautóhoz  a baloldali közlekedést pedig pár óra vezetés után megszokjuk. Irodánk segít a repülőjegyek foglalásában, és a bérautó ügyintézésben is.

Milyen időjárásra készüljünk?
Írország éghajlatát alapvetően a Golf áramlat hatása határozza meg. Nyáron sincs kánikula, sok a csapadék, de télen sem fagy, így egész évben sikeresen horgászhatunk. Ami viszont biztos, hogy esőruha mindig legyen nálunk, hiszen szinte minden nap esik az eső egy félórát. Ettől olyan szép zöld a sziget. Az őszi tavaszi hónapokban nem ritkák a hideg, szeles napok, záporokkal tarkítva. Készüljünk szélálló, meleg ruhával. A tavak partja, vagy sziklás, vagy lápos, így bakancs is alapkövetelmény. Télen 10 fok körül mozog a hőmérséklet, és nyáron sem kúszik gyakran a hőmérő higanyszála 25 fok fölé.

Milyen felszerelést vigyünk?
Ha csukázunk, akkor két bottal számoljunk. Egy erősebbet vigyünk trollingozni (80-120gr), és könnyebbet pergetni (40-80gr). A botok 3 méternél ne legyenek hosszabbak a csónakos horgászat miatt. Műcsalik esetében is erre a két módszerre készüljünk. Itt is érvényesül a nagy csali nagy hal elv. Tehát bátran használhatjuk a 20-25 cm-es csalikat trollingozni, és a 12-18 cm-eseket pergetni. Orsók szempontjából trollingozni talán szerencsésebb a multiplikátor, de ha ez nem áll rendelkezésre egy erősebb peremfutó is megteszi. A könnyebbik botra egy 40-es pergető orsó megfelelő lehet, bár jerkeléshez szintén szerencsésebb egy kisebb multiorsó. A zsinór egyéni izlés kérdése. Mind a fonott, mind a monofil használható ezekhez a módszerekhez.

A nagytestű dévérek, compók horgászatához feeder módszert javaslunk. Ehhez mindenki érzésének megfelelő nehézségű felszerelést válasszon. Egy könnyű feederrel, vagy picker bottal, 0.14-es zsinórral komoly kihívás egy 3-4-5 kilós dévér, vagy compó kifárasztása, de ha valaki nem akarja a véletlenre bízni, használjon egy kategóriával nehezebb szereléket, egy medium heavy bot formájában. A 40-es orsó méret – persze figyelembe véve a bot paramétereit – elegendő, maximum 0,20-as zsinórral szerelve. A horog méret 10-től 16-ig ízlés szerint, és szerelés nehézségének megfelelően kiválasztva jó lehet.

Tekintettel a ragadozók nagyságára, érdemes mindenképpen drót- vagy fonott előkével horgászni.Gondosan figyeljünk oda a ruházat kiválasztásánál is, hiszen az időjárás könnyen megtréfálhat bennünket, akár egy erősebb szél, akár egy egész napos eső formájában,  éppen ezért érdemes rétegesen öltözködni, és legyen nálunk mindig vízhatlan ruha is.
A fentieken felül vigyünk magunkkal fényképezőgépet és kamerát a megfelelő töltővel, hiszen így biztosíthatjuk, hogy nem maradunk le életünk nagy fogásáról.

 

Természetesen ne feledkezzünk meg a különböző iratokról sem:
- útlevél, mert személyi igazolvány NEM jó (Írország nem tagja a schengeni egyezménynek),
- jogosítvány, utasbiztosítás, mobiltelefon lehetőleg vízhatlan tokban, töltővel,
- napozókrém, napszemüveg, sapka,
- alapvető gyógyszerek (láz- és fájdalomcsillapító, hasmenés ellen, stb.)

 

Túravezetés magyar nyelven
Bodnár Zoltán sok éves horgásztapasztalatával rendelkezésre áll az 1 hetes  horgásztúra első 2 napján, telefonon elérhető a maradék napokon is. Ha csukázni érkezik a vendég, egész nap kíséri a vizen, mutatja a legjobb helyeket, és az eredményes trolling szereléket, műcsalikat.  Csukázó túráknál az előbb említett 2 napos túravezetésen felül Zoltán ír kollégája további 2 napon tart túravezetést, a hét többi napján pedig segíti a sólyázást. Ha valaki nyáron érkezik óriás dévérekre, compókra feederezni, Zoltán előre etetett helyekkel tudja biztosítani a sikert, de segít a szerelék, és az etetőanyag összeállításában egyaránt. Mindezeken felül segít eligazodni a helyi pubokban, boltokban, mit hol vásárolhatunk meg, és mit érdemes megvennünk, illetve mire ne költsünk pénzt feleslegesen. Zoltán a kulcsa a gondtalan egy hetes horgásztúránknak.

 

A szállás
Vendégeink Cavan-től 20 km-re, Belturbet városától mindössze 3 km-re található új építésű minden komforttal felszerelt házban szállhatnak meg. 4 kétszemélyes hálószoba, 2 fürdőszoba, nagy, és jól felszerelt konyha szolgálja a kényelmet az itt vendégeskedő horgászoknak. A ház kertjének a  végében egy tónak a partja van, ahol nyáron kiválóan lehet békéshalra horgászni, télen pedig csukát foghat az ember. A háztól 10 perc autózásnyira megtalálhatóak a legjobb vizek, ahol eredményesen horgászhatunk. Ha akarunk, minden nap más tavon horgászhatunk, hiszen több száz tó áll a rendelkezésre.

 

A csónakok
Ha valaki csukázni érkezik erre a vízre profi hajók várják, beépített vízszivattyúval, radarral és jó minőségű motorokkal. Nem hiába Dreamboat ezeknek a hajóknak a fantázianeve. Egy nagyobb 6 méteres, és egy kisebb 4 méteres hajó biztosítja gondtalan pergető horgászatot.



A horgászrendről
A tavakon ajánlott C&R horgászni. A csukákból ugyan elvihető egy egy db 55 és 70 cm közötti példány, de legyünk tekintettel arra, hogy azért ilyen gazdag a halállománya ezeknek a vizeknek, és azért ilyen nagy egyedsúlyú halak foghatóak, mert az idelátogató horgászok, és a helybeliek is vigyáznak a halfaunára. Persze ez nem azt jelenti, hogy egész héten ne együnk halat. A fogyasztásra szánt mennyiséget a szabályok figyelembevételével alkalomszerűen nyugodt szívvel vigyük be a szállásra. Fontos szabály, hogy élő csalihallal tilos horgászni! Csak a döglött csalihal engedélyezett.

 

A horgásztúráról
A turnusváltás pénteki napokon történik. A vendégeket Bodnár Zoli várja a repülőtéren az esti érkezéskor (Aer Lingus, vagy Malév), segít a bérautó ügyintézésében, és együtt utaznak a szállásra. Szombat-vasárnap Zoli tart túravezetést, megismerteti a vendégeket a környékbeli vizekkel és horgászmódszerekkel. Hétfőn és kedden Zoli ír kollégája, a szintén nagyon tapasztalt Brian kalauzolja a vendégeket a környékbeli vizeken a csukázó túrák esetében. Szerdán, csütörtökön és péntek délelőtt a vendégek egyedül horgásznak, de a csukázó túráknál ekkor is segítséget kapnak a sólyázásnál (napi 1 alkalommal). Péntek délután a vendégek saját maguk utaznak vissza a dublini repülőtérre, ahol leadják a bérautót.

 

Milyen szolgáltatásokat tartalmaz a horgásztúra ára?

  • Szállás, jól felszerelt házban, két ágyas szobákban 7 éjszakára,
  • Részletes tájékoztató a horgászvízről (horgásztérkép a vízről),
  • 24 órás telefonos ügyelet, asszisztencia,
  • Horgászengedélyek ahol szükséges,
  • Jó minőségű motorcsónakok 7 napra (csukázó túra esetén),
  • Horgász székek, napernyő és egyéb kellékek (feederes túra esetén)
  • 4 nap profi túravezetés, ebből 2 nap garantáltan magyar nyelven

 

 

A túra ára nem tartalmazza:

  • Bérautó (200-300 EUR/hét),
  • Üzemanyag a bérautóba, illetve a motorcsónakba (csukázó túra esetén),
  • Etetőanyag, csali (feederes túra esetén, kb. 50-70 EUR/fő/hét),
  • Ellátás, horgászfelszerelés

 

Részvételi díj:

  • 390 euró/fő, 4 fős foglalás esetén,
  • 440 euró/fő, 3 fős foglalás esetén,
  • 590 euró/fő, 2 fős foglalás esetén.

                          

Ha érdekel a túra, vagy kérdésed van, kérlek vedd fel velünk a kapcsolatot, az alábbi adatlap kitöltésével!

 

Lépjen velünk kapcsolatba:
Név: * !
E-mail: * !
Telefonszám:
Téma:
Üzenet: * !
Ellenőrzőkód: *
!
2012 horgaszutazas.hu all rights reserved